Ma a legtöbben a lélegzetelállító túrákról ismerik őket, de eredetileg egyáltalán nem a túrázóknak épültek. Ezek a csatornák és a mellettük futó szervizutak a mindennapi élet alapját jelentették – és a rendszer jó része ma is aktívan működik.
A levada portugálul annyit tesz: vinni, szállítani (a levar igéből). A madeirai levada tehát nem más, mint egy ember alkotta, keskeny vízcsatorna, ami a sziget csapadékosabb északi hegyeiből vezeti el a vizet a szárazabb déli lejtőkre.
Madeira domborzata és éghajlata eléggé kettős: északon bőséges a csapadék és zöldell a táj, a déli oldalon sokkal több a napfény, viszont jóval kevesebb a víz. A 15. században érkező telepesek hamar rájöttek, hogy öntözés nélkül nem fognak tudni gazdálkodni. Ezért döntöttek úgy, hogy a hegyekben összegyűlő vizet mesterséges medrekben átvezetik a sziget másik felére.
Ez az építkezés nem néhány évig, hanem évszázadokon át tartott, és még a múlt század közepén is adtak át újabb szakaszokat.
Mára több mint 2.100 kilométernyi főcsatorna hálózza be ezt a viszonylag kis szigetet – összehasonlításképpen: ez akkora távolság, mintha Budapestről egészen Londonig húznánk egy egyenes vonalat.
A csatornaépítést kezdetben a cukornádtermesztés futtatta fel. A 15–16. században a cukor óriási luxuscikknek számított Európában, az ültetvényekhez pedig rengeteg vízre volt szükség. Később a víz a meredek hegyoldalakba vágott teraszos földekre, a poiosokra jutott el, ahol a helyiek a mindennapi élelmiszernövényeket – banánt, babot, zöldségeket – termesztették.
A lenyűgöző látvány mögött azonban kőkemény munka és komoly áldozatok állnak. A csatornákat sok helyen függőleges bazalt sziklafalakba kellett bevésni. A munkások – köztük sok behurcolt rabszolga – a mélység felett lógva, köteleken és kosarakban egyensúlyozva dolgoztak kéziszerszámokkal, csákánnyal és vésővel. Rengetegen vesztették életüket a lezuhanások és sziklaomlások miatt, mire a víznek sikerült utat vágni a hegyeken és az alagutakon keresztül.
A levadák ma sem csak a turistákról szólnak. A csatornákat a mai napig a helyi felügyelők, a levadeirók gondozzák. Ők járják nap mint nap a keskeny betonperemeket, tisztítják a több kilométernyi sötét alagutat, eltávolítják a lehullott ágakat, és szabályozzák a víz útját a gazdaságok felé. Az ösvények, amiken ma bakancsban sétálunk, valójában nekik épültek szervizútként.
Jó érzés látni, hogy az ember nem leigázni akarta a hegyet, egyszerűen csak elterelte a vizet egy új útvonalra, ami a mai napig táplálja a sziget szárazabb részeit.
Amikor túrát választasz Madeirán, legtöbbször ezzel a két kifejezéssel fogsz találkozni:
Röviden: a levada a víz útja, a vereda pedig a klasszikus gyalogtúra a hegyen.
A legnépszerűbb levadák a magasan fekvő, ősi babérerdőn (Laurissilva) vágnak át. Ez a buja, mohás rengeteg szivacsként gyűjti össze a hegyi felhők páráját, folyamatosan táplálva a forrásokat.
Bár a csatornákban csordogáló víz csábítóan kristálytisztának tűnik, közvetlenül soha ne igyál belőle! A hegyekben vadon élő állatok járnak, növényi hordalék mosódik a mederbe, így a víz kezeletlen. Túrázáshoz mindig pakolj be elegendő palackozott vizet a hátizsákodba.
Egyszer csatlakoztam egy digitális nomád túrázó csapathoz, ahol a guide folyamatosan ezt a szabályt hangsúlyozta:
„Never trust the fence!” – Soha ne bízz a korlátban!
Ezt tényleg érdemes komolyan venni. A levadaösvények mellett sok helyen találsz fémből készült korlátokat, de az állandó hegyi pára és esőzés miatt ezek állapota csalóka: sok helyen lazák, rozsdásak vagy épp, hogy csak állnak a helyükön, de védelmet már nem igazán nyújtanak.
A korlát kizárólag egy vizuális határvonal. Soha ne dőlj neki, ne támaszkodj rá teljes testsúllyal, és a meredekebb szakaszokon se abba kapaszkodva próbálj egyensúlyozni. Ha jó tapadású túracipőben jársz, figyelsz a lábad elé és stabilan lépsz, teljesen biztonságosan és élvezetesen járhatod be ezeket a csodás útvonalakat.
Ha szeretnéd tudni, melyik levadákat érdemes felkeresni a legismertebb útvonalakon kívül – amelyek sokszor legalább annyira szépek, vagy akár még szebbek is, mint a híresebb társaik –, vedd fel velem a kapcsolatot! Személyre szabott útitervvel segítek abban, hogy az utazásod során a hozzád és az elképzeléseidhez leginkább illő madeirai levadákat fedezd fel.
Ember alkotta hegyi vízcsatorna, ami az északi, csapadékos forrásokból viszi a vizet a déli, szárazabb területekre és a mezőgazdasági földekre.
Az építők köteleken és kosarakban függeszkedtek a szakadékok felett, kéziszerszámokkal és vésőkkel vágva utat a bazaltsziklákban, ami rengeteg veszéllyel és áldozattal járt.
A legtöbb levada-túra nem igényel komoly szintemelkedést, mivel a csatornáknak enyhe lejtéssel kell folyniuk. Inkább a tériszony és az egyenetlen talaj jelenthet kihívást a kitettebb részeken.
Nem. Bár tisztának látszik, kezeletlen természetes víz, amibe növényi és állati szennyeződések kerülhetnek. Mindig vigyél magaddal saját ivóvizet.
A magas hegyi pára miatt a korlátok és oszlopok sok helyen meglazulhattak vagy rozsdásak. Soha ne nehezedj rájuk teljes súllyal.
